06 20 938 8614 kiralyanicoach@gmail.com

A tanulás és képességeink fejleszthetősége fontos téma minden korosztály számára, az élsportolók esetében pedig elengedhetetlen a folyamatos fejlődés fizikailag és mentálisan is. A téma kapcsán fontos szót ejteni Carol Dweck amerikai pszichológia professzor nevéhez fűződő szemléletmódok elméletről, ami egy fontos támpont a tanuláshoz, fejlődéshez való hozzáállásunkat illetően. 

Dweck és kollégái amerikai kisiskolásokkal végeztek kutatásokat, melyek során arra jutottak, hogy a gyerekek gondolkodásmódja meghatározó szerepet játszik abban, hogy képesek lesznek-e kibontakoztatni a bennük rejlő képességeket. Kétféle szemléletmódot azonosítottak azzal kapcsolatban, ahogyan az egyének a képességeikről és a fejlődési lehetőségeikről gondolnak. Az emberek egy része úgy gondol az intelligenciájára és a képességekre, mint velünk született megváltoztathatatlan természetes adottságra, ők azok, akikre a rögzült szemléletmód (fixed mindset) jellemző. Ezzel szemben a fejlődés fókuszú szemléletmód (growth mindset) alapja az a meggyőződés, hogy az ember alapvető tulajdonságai kellő erőfeszítéssel fejleszthetők. 

A fejlődési szemléletmód tehát a kemény munkát, tanulást, önmagunk folyamatos képzését és a kitartást helyezi előtérbe, míg ezzel szemben, akikre a rögzült gondolkodásmód jellemző, a tehetségre úgy tekintenek, mint velünk született adottságra, ami nem változtatható,  ezáltal a sikereket és kudarcokat is véglegesnek tekintik. 

Hogyan segíthetjük a fejlődési szemléletmód terjedését? 

Ebben a TED videóban Dweck azt mondja:

„Dicsérhetünk okosan, nem az intelligenciát vagy a tehetséget. Ez mára megbukott. A folyamat, amiben a diákok elmerülnek, az a dicséretre méltó: az erőfeszítésük, a fókuszuk, a kitartásuk, a kipróbált különböző stratégiáik és az elért fejlődésük. Ennek az erőfeszítést és a folyamatot elismerő, dicsérő visszajelzésnek köszönhetően válnak a diákok ellenállóvá és kitartóvá.

A fejlődési szemlélet (growth mindset) alapja tehát, hogy a képességek, tulajdonságok megváltoztathatóak, erőfeszítés által fejleszthetőek. Ennek hatására a fejlődési szemlélettel rendelkező emberek a fejlődési, tanulási lehetőségeket, a kihívásokat keresik. Ha akadályokkal szembesülnek, nem adják fel, hanem még erősebben küzdenek, még több erőfeszítést tesznek. Nyitottak a kritikára, ebből tanulnak. Keresik a náluk eredményesebbeket és a mások sikerét követendő példának tartják. Ennek eredményeként nagyobb sikert érnek el.

A szemlélet alkalmazása az élet bármilyen területén: az oktatásban, sportban, valamint az üzleti világban is lehetséges és szükséges.

A coach ügyfelének önmagával kapcsolatos hiedelmei és személyiségéről alkotott képe is tulajdonképpen ebből a szemléletmódból vagy gondolkodásmódból fakad. A szemléletmód, tehát arra vonatkozik, ahogyan magunkról és a világról gondolkodunk, s ez jelentősen befolyásolja a gondolatainkat és a változáshoz, fejlődéshez, tanuláshoz való hozzáállásunkat, attitűdjeinket.

Változtatnál rajta? Nézzünk rá közösen!

Felhasznált irodalom: Carol S. Dweck (2019) Szemléletváltás, HVG Kiadó Zrt., Budapest

(kép forrása: Carol S. Dweck: Szemléletváltás, HVG Kiadó Zrt., Budapest, 2019, 441. o.)